Jeremy Ringstone

Név (Becenév): David Jeremy Ringstone (D.J., Darkmore)
Születési hely, idő: 1978. 01. 07., San Francisco
Kaszt: Normális
Lakhely: New York, Qeens
Egészségi állapot: Testileg teljesen egészséges, de lelkileg nagyon megviselte a fogság.
Foglalkozás: Óvadék ügynök, korábban katona
Szakképzettség:
U.S. Navy – Alap kiképzés.
U.S. Navy – Tűzérképzés
U.S. Navy – Őrmester tanfolyam
U.S. Army – Felderítő / Mesterlövész kiképzés
Nyelvtudás: Angol (Anyanyelve), Kínai (Erős középfok), Spanyol (Erős középfok)
Fegyver:
Személyes és sportolási célra:
- Túlélőkés
- Boxer
- Gumibot
- Egy élre fent hajlított pengéjű kardok (2 db)
- Sminth & Wesson Model 4506 (45 ACP és 10 mm-s Auto lőszeres verzióban 1-1 darab)
- Colt Pyton
- Bravo 51-s mesterlövész puska
- Csigásíj (Sport és vadász változatban 1 -1 darab)
- Számszeríj (Fémből, távcsővel és tárral)
Munkahelyen tárolt és jellemzően használt eszközök:
- Sokkoló (2 db)
- Gázspray (2 db)
- Glock 17 (4 db)
- Remington 870 (2 db)

Érdekességek: Teljes körű fegyvertartási engedéllyel rendelkezik. Bármilyen lőfegyver, vagy robbanószer lehet nála, az is amihez még amúgy Amerikába is engedély kellene. A testét hagyományos módon minimális gépi segítséggel edzi, amelynek mintáját részben hadseregben, részben fogsága alatt leste el. Nem, csak hagyományos lőfegyverekkel, de íjakkal és legmodernebb számítógép vezérelte tüzérségi fegyverekkel is kimagasló eredményei vannak. (Az összesített találati aránya 91%-s ami kiválónak számít, bár világ élvonalának maximum az aljába tartozik.) Pontosan 51 embert lőtt szíven, és ennél is többel végzett pusztakézzel, bombákkal, vagy egyéb módon. Az áldozatainak komoly hányada gyerek, vagy nő volt. Kiváló atléta, táncos, főleg futásba és távol ugrásban jeleskedik. Részben speciális képzése, részben az esőerdőben eltöltött idő révén kivalló túlélő, aki szinte bárhol képes életben maradni. Mellisa Alexis Raven munkatársa, akivel néhány hónapig együtt szolgáltak egy kiképző bázison.

Jellem: Erős, független és kissé zabolátlan egyéniség. Fiatalabb korában gyakran voltak heves érzelemkitörései, de a katonai kiképzés során nemcsak elnyomni, de irányítani és felhasználni is megtanulta őket. Egy az igazi számára, a gyilkolás. Az teljesen lényegtelen számára, hogy ki, és mire adja ki a parancsot. Hajlamos a manipulációra és a megtévesztésre, amelyben szintén nagy gyakorlatra tett szert eddigi élete során.

Kinézet: Magas, izmos, jóképű fiatalember, tipikus rossz fiú, akiért odáig vannak a nők. Dús, göndör, szőkés barna haját általában rövidre nyírva viseli, és a világ minden kincséért se lenne hajlandó megnöveszteni. Szemei átható zöldes kékek, amelyben sosem huny ki egyfajta csintalan, ravasz láng. Öltözködése állandóan változik az éppen aktuális munkához igazodik, de kedveli az egyszerű kényelmes ruhadarabokat. Amikor, egy szökött bűnöző után megy mindig található nála legalább két pisztoly, és szinte soha nem veszi le a golyóálló mellényét.

Előtörténet:
A mai fiatalok többségének fogalma sincsen, hogy milyen szerencsés. Hiába van szerető családja, szülei, testvérei, sőt néhánynak saját gyermeke, nem tudja értékelni azt. Noha,én csak éppen egy korosztállyal vagyok idősebb náluk, de fel sem bírom fogni azt az életformát, amelyet egyesek választottak maguknak. Az emberiség válságban van, az úgynevezett civilizációnk pedig elérte a korlátait. Én talán mindegyiküknél jobban ismerem ezt a fajta válságot, amelynek olyan mélységeit tapasztaltam meg, melyeket mások soha. Ha elolvassák, a történetet elfogják nekem hinni, hogy a pokolnál vannak sokkal rosszabb helyek is a földön.

Az élet nem a születéssel, hanem a halállal kezdődik. A testünk elpusztul, míg a lélek újjászületik, egy másik testben vagy formában. Számomra ez a fajta körforgás már teljesen természetesnek tűnik. Igaz a történetem kezdetéről, nincsenek emlékeim. Az első, ami megmaradt bennem, amikor három-négy évesen édesanyám felém hajol és bekötözi a kitudja hogyan megsebesült kezemet. Egyedül nevelt, apámról soha sem mesélt, amit meg is tudtam érteni, hiszen az egész életét tönkretette. Ápolónőnek tanult, de terhesessége miatt nem dolgozhatott egy ideig, és nem vették vissza. Apám le is lépett, így egyedül és munka nélkül maradt. A nagyszüleim akkor még éltek, de nem tehettek sokat, sem értem, sem egyetlen lányukért, ők is szegények voltak, kikészültek a munkában és kevéske nyugdíjukból alig bírtak megélni. Végül egy gumigyárban talált munkát, ahol napi tizenkét órában dolgozott, a körülményeinkhez képest fejedelmi fizetésért.

A sok nehézség mellett, azért mégis csak ez az időszak volt életem legboldogabb szakasza. Chinatown-ba költöztünk, amelynek legrútabb részén,a nagyszülők örökségéből egy kis lakást tudtunk venni. Közel volt a munkahely, jó közlekedés, kedves szomszédok, és ha időben fizettél a helyi bandának, akkor kezet sem emelt rád senki. Hamar megkellet tanulnunk a helyiek nyelvét és kultúráját, de közben rengeteg barátra tettünk szert. Itt is mentem iskolába, ahol nagyon gyengén teljesítettem, de annál jobban szerettem az iskola utáni programokat. Táncolni tanultam, és harcművészetekkel foglalkoztam, miközben próbáltam elkerülni a bajt, és nem gondot okozni anyámnak.

Ez az állapot tizenhárom éves koromig tartott, amikor anyám hosszas betegség után meghalt. Az egyik barátja, vett magához, aki éttermet vezetett az épület földszintjén. Nehéz időszak volt ez a számomra. A gyámom nem volt épp mintaember, kemény kézzel szigorúan fogott, amelyre, úgy reagáltam, hogy minden létező eszközzel lázadtam. Verekedésekbe keveredtem, ittam és szórakoztam, többször majdnem osztályt kellett ismételnem. Tizenhat éves koromban dolgozni is kezdtem, ugyanott, ahol anyám is alkalmazott volt, hogy minél függetlenebb legyek. Az iskola befejezése után már szabályosan kezembe volt az autószerelői szakma és rendelkeztem targoncakezelő jogosítvánnyal is.

Két évet dolgoztam a városon kívül egy bányában, míg lejárt a korábbi verekedésekért kapott priuszom és jelentkezhettem a haditengerészethez. Szinte azonnal felvettek, mert a sok éves kemény munka után kiváló fizikai kondícióba voltam. A kiképzést szintén kiváló eredménnyel végeztem el és kínai nyelvtudásom miatt hamarosan egy távol keletre induló rombolóra kerültem. Itt félévet szolgáltam, majd hazatérve tizedesi rangot és tüzéri kiképzést kaptam.. Az első keleti bevetésem után, rövid ideig a földközi tengeren teljesítettem szolgálatot, ahol hajón való szolgálatom mellett, titkos akciókban is segédkeztem. Az én feladatom volt egy kisebb Amerikát támogató arab egységek, robbantási és tüzérségi kiképzése, amely miatt több problémám volt. A felettesem ugyan is nem nézte jó szemmel, hogy egyik fiatal tisztjük szolgálatát C.I.A. rendszeresen igénybe veszi. Azonban itt én is tanuló voltam, elsajátítottam az Afgánoktól a gerilla hadviselés alapjait, a velem dolgozó ügynököktől a hazugság körmönfont módszereit.

Az amerikai hadsereg kötelékei erős összetartó csapat, ahol nem elég a kiképzést végigcsinálni, de a közösségbe is be kell illeszkedni. Soha nem voltam közösségi ember és bármilyen jó eredményeim voltak, miután megtudták, hogy az aktámnak vannak titkos részei rögtön bizalmatlanok lettek. Többször kaptam verést és pokrócozást is az éppen aktuális szolgálati helyemen, amelyeket különböző, kisebb csínyekkel toroltam meg. Végső megoldásként pedig jelentkeztem a legendás Rangerek közé. Igaz a kiképzés roppant kemény volt, de végül sikerült elvégeznem, így én is a felderítő mesterlövészek közé kerülhettem. Ilyen minősítésben éveken át szolgáltam, Dél-Amerika illetve, távol kelet legkülönbözőbb országaiban, ahol a feladatom a célpontok távolról történő kiiktatása volt. Azonban néha még a legjobbak is hibáznak és velem is megtörtént. A célpontjaink egyike nem harapott a fűbe, ráadásnak az irányzóm egy fiatal, kezdő pánikba esett, és képes volt ideje korán hívni a helikoptert,. Az üldözőink, fényes nappal révén könnyedén meg tudtak találni bennünket. Az eredmény pedig hosszas és fájdalmas kínvallatás volt, egy Nicaraguai drogbáró magán farmján.

A fogságom emlékei, távolinak és homályosnak tűnnek, pedig jó pár hónapot töltöttem a dzsungelban. A kínzások, melyeket akkor azt hittem soha nem fogok elfelejteni, csak ködös emlékképek maradtak, és persze a fájdalom egész testemet átjáró érzése. A szökésem néhány órája, azonban még mindig kísért álmaimban. Épp a munka után vittek a kínvallatóba, már nem is tudom miért, mikor egyik kísérőm pisztolyát sikerült megszereznem és lelőni vele a másik kísérőmet. Ezt követően esemény, eseményt követett és mire észbe kaptam már felfegyverezve álltam két holtest fölött. Nem, kellett sok hogy riadót fújjanak, de én nem menekültem el, ha nem főtábor fele vettem az irányt ahol már várt az előre elkészített, gondosan elrejtett bomba. Innen sejtem, hogy tudatos tervem lehetett, mert több száz kilométeres körzeten belül, alig ha volt más aki ilyet összerakhatott. A robbanószert, egy kocsira erősítettem majd folyamatos sor tűz kíséretében, a fogva tartóm lakó helye mellett lévő üzemanyag tartály fele irányítottam. A robbanás miszlikbe tépte a ház egy részét és végzett szinte mindenkivel, aki benn volt. A zűrzavarban, persze már legkevésbé se törődtek velem, így kiszabadíthattam a többi foglyot akik rögtön nekik estek, a tűzoltással küzdő őrségnek. A következő emlékem, hogy a San Pedro nevű katonai támaszpont kórházában fekszem, ahol orvosok és ápolók vesznek körül. A fájdalom, amely addig olyannyira megszokott volt, múló félben volt és hosszú idő után először bizalommal tekintettem a jövőre.

Az elkövetkezendő időszaka lassú rehabilitációval telt. A hadseregbe kötelékébe, természetesen nem térhettem vissza, és rögtön mihelyst lehetőségem volt rá, alá is írtam a leszerelési papírokat. Ezt követően visszatértem, a kis Chinatown beli otthonomban és neki láttam a munka keresésnek. Egy közeli tűzi játék gyárba kaptam munkát. Kezdetben mint műszak vezető dolgoztam, de mivel jól beszéltem spanyolul és kínaiul, így hamar előléptettek üzletkötővé. Az öltöny igaz, szokatlan viselet volt a számomra, de hamar beletanultam ebbe is és egészen jól éreztem magam, hogy végre nem kell ártanom senkinek a napi betevőmért. Már négy éve vége volt dzsungelbeli őrületnek, mikor az életem gyökeres fordulatot vett. A fordulatot Lídiának hívták, és harmadikos volt Stanford egyetem bölcsészet tudományi karán. A fiatal szeleburdi lány, jó hatással volt rám, és az élet minden területén remekül kiegészítettük egymást, a dolgok még is nagyon hamar véget értek közöttünk. Az egész azzal kezdődött, hogy kiderült gyereket vár tőlem pedig alig párszor voltunk, akkor még együtt. Önmagában, ez még messze nem váló ok, sőt inkább összekovácsolja az embereket, de nálunk teljesen más lett a történet vége. Lakáskeresés, Lídia diplomája és a tervezgetés minden időnket lekötötte, agy nem maradt elég időnk egymásra. Különösen, én lettem figyelmetlen és ez, az egész életemre, sőt a munkámra is kihatott. Én esküvőt akartam, ő ezt még korainak és feleslegesnek érezte. Ő haza szeretett volna térni a New Yorki rokonaihoz, hogy segítségére legyenek a gyerek nevelésbe, én hallani se akartam a keleti partról. Az egész a gyerekek születése utáni, hónapokba tetőzött. A terhesség során, nem voltak komplikációk, de maga a szülés nem ment valami simán. Az orvos korábban, nem vette észre, hogy a pici ketten vannak és nem készültek fel erre. A kisfiunk rendben meg is született, de a másodikként érkező lányunk, több mint egy hétig volt inkubátorban. Az aggódás és a stressz természetesen, a végsőkig megfertőzte a kapcsolatunkat. Egy hirtelen kirobbant veszekedés után fogta magát, és felült első repülőgépre, amely egészen a nagy almáig röpítette.

Nem, tudom ki volt az apám és nem is vagyok benne biztos, hogy akarom tudni. Azt viszont tudom, hogy én ki vagyok, és nem olyan ember aki hagyja, a gyerekeit apa nélkül felnőni. Lídiával, éreztem, hogy nincs esélyem rendbe hozni kapcsolatomat, de részt akartam venni a srácaim felnevelésében. Miután, rendeztem a dolgaimat San Francisco-ba én is New Yorkba utaztam, ahol lakást és állást kerestem. A lakással, még nem is volt különösebben probléma, de állandó és eleget fizető munkát nem találtam, mert nem volt se szakképesítésem, se pedig kapcsolataim. Ezért, maradék pénzemből irodát béreltem és magánnyomozói, majd bírósági végrehajtói engedélyt szereztem. Az általam alapított kisvállalkozás azóta, több másik volt katonának és rendőrnek ad munkát, a tevékenységi köröm pedig hamarosan kiterjedt olyan rizikós tevékenységekre, mint amilyen az óvadék ügyek. Persze, sok olyan dolgot meg kellett tennem, amit korábban soha se vállaltam volna, és jó pár mocskos dolgot le kellett nyelnem, de a gyerekeimért ezeken hamar túl tettem magam. Szerencsére, megkaptam a hőn áhított közös felügyeletet és egészen jó munkát tudunk végezni úgy is, hogy nem lakunk együtt.
Nem, csak a gyerek nevelés és a saját vállalkozás, volt azonban ami lefoglalt. Mindig is szerettem volna segíteni másoknak, ezért jelentkeztem egy rossz környéken lévő ifjúsági házba. Noha, nem karriert építeni mentem oda, de mára egyik vezetője és fő támogatója lettem az intézménynek. A magán életem is újra rendbe jött, ugyan is az ifjúsági házban megismerkedtem egy Melinda nevű lányt. A fiatal, szeleburdi, kissé nevetlen szépség, hamar elbűvölt bár a kapcsolatunk koránt sem olyan idilli mint egykoron Lídiával volt. Az igazi szerelem, még várat magára, sokszor inkább csak kihúzom a bajból, egy kis gyengédségért cserébe.