*Brooklyni tengerparton sétáltam egymagamban. Csendre, nyugalomra és magányra vágytam, sok dolgot akartam átgondolni ehhez pedig a tengerpart tökéletes helynek tűnt. Már reggel útnak indultam rendesen felkészülve, a hátizsákomba bepakoltam pár szendvicset, meg egy kisebb termoszba kávét és egy palackba vizet, bedobtam még egy könyvet az így is agyon zsúfolt táskába közvetlen egy doboz cigi és az irataim mellé.
Viszonylag hamar sikerült lejutnom a tengerpartra, ahol kerestem egy szinte ember mentes szakaszt és ott telepedtem le egy padon. Nagyon sokáig csak ültem és gondolkodtam. Bár mennyire is járattam az agyamat valahogy képtelen voltam arra az esze veszett katyvaszra megoldást találni ami körülöttem történik amióta a nyanya nálam járt. Arra magamtól is rájöttem, hogy megálmodom előre a dolgokat, de arra nem, hogy miért, hogyan, miképpen és légfőkép, hogy hogyan lehet leállítani. Az ember sokszor álmodozik arról, hogy milyen jó lenne ha tudná a jövőjét és ennek érdekében szinte megtesz, például el jár jósnőhöz, kártyát vett, agykontrollt gyakorol, de ha tényleg rá jön, hogy igen meg tudom, hogy mi fog velem történni, rögtön szabadulni akar a dologtól. Mert ez bizony nagyon nem normális és rémisztő. Arról nem is beszélve, hogy ha tudjuk hogy mi fog velünk történni akkor valamilyen szinten reálisan sem tudunk gondolkodni és begolyózunk.
A nap nagyon gyorsan telt. Olvasgattam egy kicsit, ettem, ittam, cigiztem, zenét hallgattam, néztem a tengert és amiért a légfőkép jöttem gondolkodtam. Nem voltam teljesen tudatában annak, hogy már órák óta ülök a padon és, hogy lassan éjszaka lesz és ideje lenne haza indulnom.
Annyira bele merültem a zene hallgatásba és a cigizésbe, hogy észre se vettem, hogy valaki közeledik.*
Kezdőlap 
Legutóbbi képek 
Keresés 
Regisztráció 
Belépés 
Szomb. Szept. 01, 2012 6:01 pm