Ifjúsági ház

Egy színesre festett, legális grafiti falakkal határolt épület töri meg, a Bronxi ipar negyed lerobbant házainak komor egyhangúságát. Az igen csak méretes épület előtt, fényes tábla hirdeti hogy ez a Bronx-i Ifjúsági klub székháza, amely nem kisebb feladatott tűzött ki mint hogy segítsen helybéli fiatalokon. Ez persze nem is olyan könnyű feladat, az itt élők folyamatosan ki vannak téve, a bandák, a bűnözés veszélyének, valamint a szegénység gyakran hozza őket kísértésbe. Az ide járók többsége, már megjárta a börtönt vagy épp elkerülni igyekszik azt, a lányok közül pedig sokan az utca sarokról kerülnek be ide. A legrosszabb pedig hogy elenyészően kevés az olyan fiatal, akinek van esélye szorgalma, tanulmány vagy sport eredményei alapján kikerülni innen, és ráadásul még kevesebben vannak akiken végül sikerül ezt megtenni. Az épület lehetőségekhez képest jól felszerelt, van itt sport pálya, mozi és számítógépterem, sőt még egy aprócska könyvtár is amely jobbára tanuló szobaként funkcionál. A programok szintén nagy számúak és színvonalasak. A diákok szakmát tanulhatnak, sportolhatnak vagy legkülönfélébb foglalkozásokon vehetnek részt. Ezek közül kiemelt, a drog, erőszak és alkohol ellenes csoport foglalkozások, valamint az utóbbi időbe indított szülőképző és szexuális felvilágosító tanfolyamok.

Egyszerű sárga taxi tesz le az ifjúsági ház sívarparkolójában. Mikor kiszállok belőle, alaposan körbe nézek a környéken, amelynek állapota pontosan olyan, mint amire számítottam. Akár csak a hely előtere, romos és ápolatlan.
~Változik világ húsz -harminc évvel ezelőtt ez még egy jó környék volt. Ott volt lent az utca végén papír gyár, mellette Bronxi harsona nagy irodája, a túl végen pedig a tejüzem és a kenyér gyár. Rengeteg munkás dolgozott ezekbe a komplexumokba és sok étterem, üzlet, mozi kellett a kiszolgálásukhoz. Kár hogy már régen tönkre ment minden, most pedig válság még maradék kis életet elszipkázza innen, hogy átadja területet a perem kerületekből ideszivárgó ócska söpredéknek. Az én időmben, még nem hagyták az ilyesmi, de hát a világ tovább rothadt azóta és tovább is fog még csak el nem pusztítja önmagát. ~
Gondolkodom el, miközben a tekintettem még egyszer utoljára végig siklik, az obszcén graffitikkel borított házfalakon. Most, nincsen sok időm nézelődni, hiszen a taxim sofőrje nem szeretne sokáig ezen a környéken parkolni, amit teljesen megértek. Szinte érezni lehet, hogy a magukat nagyvadnak képzelő, helyi ragadozók figyelnek minket és csak azért nem támadnak meg, mert idegen vad vagyok a számukra. A számlát gyorsan le is rendezem, és tisztességesen adok borravalót is. Kevesen vannak akik, elmernek idáig jönni a kocsijukkal, de nekik a tarifáikban eleve benne van a veszélyességi pótlék is.
- A viszontlátásra. -
Köszönök el tőle, majd megigazítom a ruháimat, és elindulok a dróthálóval körülvett épület erődítmény felé. A szokásos elegáns öltönyömet, és drága ingeimet most egyszerű szürke melegítőre cseréltem, hogy jobban beilleszkedjek a környezetembe. A lábamról is lemaradt, a drága olasz bőrcipő és a helyére egy adidas márkájú, fehér edzőcipő vette át. Kabátot nem viselek, hiszen számomra ez egészen kellemes időnek számít, sőt kifejezetten melegem van.
~ Ez tehát a hely, ahol mostanában Alessia önkénteskedik. Kíváncsi vagyok, hogy úgy úszta meg a lány egy sima pénztárca rablással eddig. Legközelebb én is elfogom ide kísérni. Rám támadhatnak, ezek az ifjú titánok, én elbírnék velük. Kemény fegyelem, pálca és szigorúság kell ide, mindegy mit mondanak a pszichológusok. Lehet, hogy a gyerekekre rossz hatással van a verés, de ha már eleve negatív környezetből jönnek, akkor meg kell vizsgálni a helyzetet, és fel kell mérni melyik a helyes módszer. A kulcsszó lehető legkisebb kárral, a lehető legnagyobb eredményt elérni. Gondolom, itt jóval liberális szemlélet szerint oktatnak. ~
Gondolkodol el megint, miközben végig mérem az udvaron ácsorgó gyerekeket, akikről messziről látszik, hogy börtöntöltelékek. A banda jelekkel megjelölt fiúk, és prostituált kinézetű lányok között, azonban feltűnik egy diákcsoport akik, mint ha egy másik világból jöttek volna. Hosszasan nézem őket, és magam sem tudom hogy miért. Épp sport pálya fele tartanak, mint egy iskolai tornaórán, és mivel időm van bőven egy ideig figyelem a játékukat.

Sportfoglalkozás következik, éljen. Itt tudok a legjobban teljesíteni. A lányöltözőben a szokásos csevej folyik de én eddigi szokásomhoz híven, nem igazán kapcsolódom be beszélgetésbe. Mikor mind végzünk együtt megyünk ki és haladunk a sportpálya felé. A szokásos fehér póló, fekete gatya kombináció van rajtam, hajam össze van fogva. Egy kicsit hűvös van, de ez annyira nem zavar hisz nem vagyok fázós. Ahogy haladunk hirtelen megérzem, hogy valaki figyel minket. Oldalra fordítom a fejem és meglátok egy középkorúnak kinéző férfit. Kissé zavar, hogy figyel így inkább lehajtom a fejem és bevonulok a pályára. Bemelegítésként futnunk kell 10 kört ami párakat közülünk, de pont nem engem. Gyorsan és könnyedén futom a köröket és rekord idő alatt végzek. Bevárom a többieket majd pár másodperc szusszanás után mindenki röplabdát vesz a kezébe és kicsit gyakorolja a kosárérintést és az alkart, mik9özben páran felszerelik a röpihálót. Ez a művelet pár percet vesz igénybe majd a foglalkozásvezető belefúj a sípjába. Gyorsan csapatokat alakítunk majd el is kezdjük a lány csapatok meccseivel. Az én csapatom kezd úgyhogy felállunk a pályára. A bedobás után a mi csapatunk kapja a pontot és úgy döntenek, hogy én szerváljak és nekem dobják a röpilabdát. Kicsit ideges vagyok, mert mindig azon izgulok, hogy jó irányba menjen. Miután veszek pár mély levegőt majd feldobom a labdát és és beleütök majd rögtön el is húzom a szám mivel láthatólag túl nagy erőt adtam bele. A labda nem hogy elment a másik csapat térfelére, még túl is ment és hangos zörgéssel pattant vissza a sportpályát körülvevő magas kerítésről. A többiek, sőt még a foglalkozásvezető is nagy szemekkel néz rám amitől egyből zavarba jövök és megvakarom a fejem.
-Hehe...hát ez...kicsit...túlment...- motyogom zavaromban.

Egy perce figyelem már a lányokat, mikor rájövök, hogy ők csak valamelyik helyi középiskola diákjai lehetnek, akik tornaterem hiánya miatt itt gyakorolnak. Az első szerva után el is fordulok tőlük, hiszen bár a lány figyelemre méltót ugrott, de ez egy tornaórán nem annyira meglepő. Hamarosan bebizonyosodik azonban, hogy ez egy végzetes hiba volt. A következő pillanatban már is egy éles hangüti meg a fülemet ahogyan a labda erőből a rácsnak csapódik és mikor felé fordulok már döbbenten veszem észre, hogy egyesen felém tart. Egy pillanatnyi időm van csupán feldolgozni eseményeket, és cselekedni, de szerencsére a több évtized alatt kimunkált ösztönök most is tökéletesen működnek. A a bal lábam hátra csúszik, miközben a jobb kezem előre mozdul, pontosan a labda irányában.
~ Elkaptam! ~
Konstatálom magamban, miközben a döbbent tekintettek most Lizzy helyett engem vesznek célba. Vele ellentétben, azonban ez teljesen hidegen hagy, hiszen már régen túltettem magam olyan apróságokon, mint a szégyenlősség. Miután, biztos kézzel markolom a labdát, a másik kezemmel is megfogom és normális álló helyzetbe helyezkedem. Ezt követően, visszafordulok a lányok felé és a szememmel megkeresem az erős kezű kis sport embert.
- Szép szerva volt te lány! Hogy, hívnak? Én Dr. Ivan Petrovics Borka vagyok. Az orosz és kínai válogatottnál láttam ilyen fiatalon, ilyen erős szervát, de őket laborban gyártották. Persze, a nagyobb erőhöz, nagyobb önkontroll is kell, mert különben ellened fordul. -
Mondom neki, nyugodt és kellemes hangom, miközben a jég kék szememmel hosszasan méregettem őt. A többiek egyáltalán nem érdekelnek, bennük nincsen semmi különleges és semmi izgalmas, ami miatt megérné rájuk figyelni.
~ Itt valami nem stimmel. Ez egy cikis vékony csaj, nem pedig egy kigyúrt röplabdázó alkat. Az edzés nyomai persze ott látszanak a testén, de ez nem indokolna feltétlen ekkora erőkifejtést. A karján is furán dagadnak az erek, és azok az izom kezdemények is érdekesek. Nem láttam ilyeneket mióta.... mióta elszívtam a..... ~
Gondolkodom, miközben szórakozottan forgatom a labdát a kezeim között, majd a következő pillanatban döbbenten elkerekedik a szemem.
~ Nem, az nem lehet igaz, hogy a lányba is van valami különleges. Ilyen, távolságból nem lehet reálisan, még az én szemeimmel se lehet megállapítani, az izmok irreális eltérését. Lehet, hogy simán csak született erős, és ő jövő röplapba bajnoka. Bár, már a futásközben is gyorsabb volt a többieknél, és jobban elkellet volna fáradnia. Sőt, az ugrás is olyan magas volt, mint ha csak erre edzett volna egész életében. Már, pedig ez a lány eddig nem sokat edzhetett. Annyit semmiképp se, hogy erre képes legyen. ~
Folytatom, a gondolat sort miközben már-már kínossá vált a csend és a felügyelő tanár is jelzi, hogy szeretné visszakapni a labdát. Az intézmény vezető, pedig a nevem hallatára rögtön előre sietett, hogy üdvözöljön.
~ Valahogy, ki kellene derítenem? Vérvizsgálat, stressz test, súlyzók, test-izom szövet arány mérés.... Nem, ezekre nincsen lehetőségem, gyakorlatiasabb módszert kell alkalmaznom. ~
Fejezem be a gondolatsort, majd magamhoz képest minimális erővel Lizzy felé hajítom a labdát. Ha elkapja, vagy képes lesz komolyabb sérülés nélkül átvészelni, akkor megéri további vizsgálatokat. Ha pedig nem akkor se hall bele ennyibe, és talán akkor is érdemes lesz vele beszélgetni a sportolói karrierjéről.

Mivel az engem figyelő szempárok elvonták a figyelmem észre sem vettem, hogy a labda elpattan, és csak azt vettem észre, hogy hirtelen mindenki az eddig is minket figyelő úr felé fordul aki egy gyakorlott, engem leginkább harci beállásra emlékeztető, mozdulattal kapta el a sporteszközt.
- Elnézést kérek! Nem figyeltem! - kiáltom neki oda kicsit aggódva. ~Lehet feldühítettem, kérlek csak ne legyen dühös, kérlek csak ne!~ gondoltam majd észreveszem, hogy hozzám szólt és legnagyobb meglepetésemre megdícsért. Erre még nagyobb zavarba jöttem és elpirultam.
-K-k-köszönöm szépen! Elizabeth Jonhsonnak hívnak! U-ugyan... csak kicsit megszaladt a kezem...ez csak véletlen volt! - válaszoltam neki félénken. Mikor látom, hogy végigmér elgondolkozom. ~Nincs bennem semmi különleges, jó, kicsit edzettebb vagyok a többieknél de...ez nem olyan nagy dolog....legalábbis azt hiszem...~ gondolom végig. Mr. Borka ekkor hirtelen lefagy és mintha megdöbbent volna valamin, de fogalmam sincs min. Perceknek tűnő másodpercek után a felügyelő élesen belefúj a sípjába amitől kicsit összerezzenek. A hirtelen hangoktól, vagy mozdulatoktól mindig megijedek...fogalmam sincs miért, ez is a nyomiságom bizonyítja. Hirtelen mintha Ivan visszatért volna a valóságba, és felém dobja a labdát. Egy pillanatnyi időm sincs gondolkodni, mert rögtön működésbe lépnek a sportolói ösztöneim és 2 kézzel kapom el, ám a labda nem áll meg és lök rajtam hátra pár centit mire sikerül megfékeznem. ~Mi volt ez? Lehet ennyire erős egy ember...?~ fut át az agyamon majd Ivanra emelem tengerkék szemeim. Kissé felbátorodva szólok hozzá.
-Maga se semmi, elég erős dobás volt ez, - vigyorodok el - de ha megbocsát, folytatnom kell az órát... - fejezem be a mondatot majd visszafordulok és átdobom a háló fölött a labdát a másik csapatnak majd újra megszólal a síp és a meccs folytatódik tovább. Én vagyok az egyik legaktívabb játékos, és mivel a csapatomban van pár gyengébb ember így rengeteget futok és néha csúsznom is kell ami nem éppen a legkellemesebb élmény, főleg nem a betonpályán. Miután 9-6-ra kikapunk lemegyünk a pályáról én pedig szusszanok egy kicsit majd nekidőlök a kerítésnek.

Az iszonyatos erővel megküldött labda repül a lány felé szinte nyílegyenesen. Ekkor, már szinte mindenki döbbenten néz ránk, és körülöttünk lévő épületek ablakából is ki tekintenek az emberek, az udvaron pedig, mindenki árgus szemekkel figyeli a küzdelmünket. Szinte lehetetlennek látszik, hogy a Lizzy elkapja a labdát, az pedig még elképzelhetetlennek tűnik, hogy meg is tudja tartani kezében. A tanárnő szemében látom is aggódás apró villanásait, amelyből arra következtetek, hogy egyből odarohan majd, mikor felfogja, a körülötte zajló eseményeket. Az autó sebességével, érkező dobás, azonban néhány század másodperc alatt eléri a célpontját, aki profin ragadja azt a kezei közé. Persze, hátra csúszik néhány centit, sőt mint haza keze is megremegett volna egy pillanatra, de összességében épségben megúszta a dolgot, amely erősen ellenkezik a fizika és a realitás szabályaival
~ Remek! Sőt, ez egyszerűen elképesztő! Egy felnőtt ember se tudta, volna ilyen profin megfogni a dobásomat. Jó, nem használtam fel nyilván ellene a teljes erőmet, de akkor egészen biztosan a kerítésül repült volna, és ha csak nem sebezhetetlen, vagy regenerálódó, egy kórházba kerül. Persze, nem csak maga az elkapás számít, hiszen ilyen erőszint mellett, még ha valóban van is valami emberfeletti benne, akkor is könnyedén felborulhatott volna, ha nem a sérülések hiánya. Szinte, biztos vagyok benne, hogy ő is a különlegesek közé tartozik. ~
Gondolkodol el hosszasan, miközben a lány elköszön tőlem, és vissza megy játszani. Egy ideig figyelem a játékát, majd gyorsan bemegyek a főépületbe, hogy az intézmény támogatását rendezzem. Egész nem vesz el tőlem öt-percet se, így megint van egy kis lehetőségem Lizzy-t méregetnem egy darabig. A lány remekül játszik és szinte lesöpri a pályáról a többieket, pedig mindent bevetnek ellene, amit csak tudnak.
- Ez aztán szép volt. A szüleid, biztosan büszkék rád. Nem, lenne kedved beszélgetni? Ilyen, adottságokkal akár egy főiskolai csapatba is játszhatnál. Kaptál már ilyen ajánlatot? Én, összetudnálak, hozni egy remek edzővel. -
Szólítom meg ismét, a tekintettemet ismét az övébe emelem. A méltatlankodó tanárnőt, egy intéssel elnémítom, hiszen még is csak én miattam van az intézményben még fűtés. Ez a lányka, pedig minden perc figyelmemet megérdemli, nem fogok rá időt pazarolni.